A családunk

Amióta nagyobbak a gyerekek, egyre többször fordul elő, hogy hétvégenként együtt sütünk-főzünk. Mira és Luca kétéves koruk óta sürgölődnek a konyhában, Hanna úgy állt fel először, hogy egy levesesfazékba kapaszkodott. Ármin pedig nagyon szereti a hasát, úgyhogy a maga módján ő is szívesen besegít.

A családunk

Otthon olaszos, mediterrán konyhát viszünk, többek között azért, mert gyakran fordulnak meg nálunk barátok, ismerősök. Ilyenkor sokat és sok emberre főzünk. Nagyon szeretjük Olaszországot, több baráti szál köt minket Toscanához, a saját, zsidó-magyar gyökerű, talán mára védjeggyé is lett rosensteines ízvilágunk mellett igyekszünk sok mindent átvenni az ottani életérzésből és ízvilágból.

Rólunk írták

A vendéglőnk

Magyar és nemzetközi konyhával, házias ízekkel, széles bor-, és sörválasztékkal, udvarias kiszolgálással, többnyelvű étlappal, kétszintes, légkondicionált termekkel várja kedves vendégeit a Rosenstein család.

A vendéglőnk

Előzetes megállapodás alapján vállaljuk családi, baráti társaságoknak, céges rendezvényekre ételeink házhoz szállítását, igény esetén (1–50 főig) a teljes catering lebonyolítását – ennek teljes technikai és személyzeti háttere a rendelkezésünkre áll. Az étel- és italválasztékot az aktuális étlapról vagy egyedi megrendelés alapján állítjuk össze.

A vendéglőnk

Az elmúlt években több sikeres esküvőt, kerti partit, céges rendezvényt és családi, magánfogadást bonyolítottunk le. Az étteremnek hat, rendezvényekre is alkalmas különterme van: Mosonyi szoba (10 fő), Fiume szoba (14 fő), Kisterem (6 fő), Sajtszoba (6 fő), Pince terem (30 fő), Galéria (55 fő).

Kérjük, foglalását e-mailben jelezze.

Étlap

A csemege üzletünk

Saját márkás termékeink nemcsak kiváló kiegészítői vendéglőnk mindennapjainak, de vendégeink kész csomagolásban is hazavihetik az eredeti Rosenstein élményeket.

A csemege üzletünk

Az általunk „minőségellenőrzött” ételeket és italokat egész Magyarországon házhoz is szállítjuk az Express One futárszolgálat segítségével.

termékek
Erőleves maceszgombóccal
Liba ízelítő
Liba ízelítő
Flódni
Flódni
Harcsapaprikás túroscsuszával
Harcsapaprikás túroscsuszával
Pacalpörkölt velefőtt burgonyával
Pacalpörkölt velefőtt burgonyával
Sólet minden belevalóval
Sólet minden belevalóval
Zsidótojás háziasan
Zsidótojás háziasan

Elérhetőségünk

1087 Budapest, Mosonyi utca 3.
Nyitva: Hétfő – Szombat: 12.00 – 23.00

Asztalfoglalás

+3613333492
+36307461603
rosenstein@rosenstein.hu

Üzenetküldés / érdeklődés

    Asztalfoglalás

    Asztalfoglalás

    Kedves Vendégünk!

    Kérjük, vegye figyelembe, hogy az űrlap kitöltése nem automatikus asztalfoglalás. Amíg nem igazoltuk vissza Önnek e-mailben, addig nincs érvényes foglalása. Kérjük szíves türelmét. 48 órán belül kollégánk felveszi Önnel a kapcsolatot.


    A küldés gomb megnyomásával tudomásul vettem és elfogadom az Adatkezelési tájékoztatót.